Keresés a lapon:
<< Vissza
A mágia működése
Teimel - 2007-08-30 14:37:00
Ezoterika, Filozófia

A mágia röviden összefoglalva a tudatos létezés. Tudatos az, aki már megismerte és tudatában van a határainak, tisztában van vele, hogy mire képes. Ismeri a múltját, a jelenben él, céljai vannak, és azt is tudja, hogy mit kell tennie ezek eléréséhez.

A mágiaAz önismerethez nem csak a képességek, hanem a hibák, hiányosságok látása is fontos, hogy ezek felismerésével és megoldásával, vagy pótlásával az egyén egyre tisztább és tökéletesebb legyen.

A mágia az egyre harmonikusabb állapotokra való törekvés, ahol az egyén, aki már tisztában van önmagával, elhelyezi magát a környezetében, tudja magát másokhoz viszonyítani, látja, hogy kinek mit adhat, kitől mire van szüksége, kitől mit várhat el, ill. kinél meddig mehet el. Itt lép be a kommunikáció fontossága, az, ahogy az információ az egyének között cserélődik.

Aki tudatos, az látja, hogy kinek hogyan mondhat el dolgokat, attól függően, hogy az illető hogyan képes befogadni, ill. kitől hogyan kérdezzen, hogy megkapja a számára megfelelő választ. Emellett képes arra, hogy a válaszból magába építse, amire szüksége van és aszerint tudjon élni.

Aki tudatos, az képes odafigyelni a részletekben megbújó információra is, tudja, hogy a körülötte és vele történő dolgok nem véletlenül történnek, mindig mutatnak valamit annak, aki odafigyel. A tudatosság az 'ébrenlét', és annak tudása, hogy ott 'aludjunk el', ahol nem fog fájni a felébredés sem.

 

Leo - 2009-02-10 18:22:57
Aki ezt írta, annak a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mi hogyan működik. Ez nem lenne baj, de a mágiáról végképp nincs. Ez szellemi környezetszennyezés. A leírás egyébként érdekes.

 

 

 

Navigáció
Írások száma: 58
 
Kategóriák:
Novella ( 19 )
Versek ( 14 )
 
Partnereink
Takácsandrea fotográfus
Wellness Praktikák Blog