Keresés a lapon:
<< Vissza
Elátkozott kert – első rész -
Aithinne - 2007-10-30 16:24:04
Fantasy, Mitológia, Novella

          Felébredt, s sóhajtás tört ki belőle felszabadultan, akár a friss gondolat. Kiterjesztette szárnyait, a porba söpört, és meglátta elhagyatott tükörképét a fodrozódó szennyes pocsolyában…
          Mióta nem látta már, és nem érezte ezt a lágy, édes ízt, a vér ízét. Zamatos akár a legfinomabb gyümölcs, legüdítőbb bor, s ugyanilyen bódító is. Nem ő akart felkelni, álmát külső erők bolygatták meg, körültekintést nélkülözően. Fészkébe törtek, keresésükkel fellármázták a legrosszabbat, ami itt megtalálható - őt. Már nincs legközelebb nekik, hogy átgondoltabban létezhessenek, gyenge ifjúságuk karmai közt hervadt el.
          De újra az érzés, a zamat, az izgalom, ami felpezsdítette nem létező vérét. De akár nevezhetnénk annak is, hisz ugyanott van, ugyanazt teszi, akár az emberi vér, talán azért szomjazik rá olyan kínnal, keservvel, elfeledhetetlenül, mert olyan ellentétes és mégis olyan közeli saját nedveihez, vagy még inkább- kicsit cinikusan- poraihoz…
Száraz por zizeg testének haladó részeiben, szállít, mozgat, öntudat nélkül teszi dolgát. De az erő, ami akkor éri midőn a vörös folyadékkal egyesül, az a pezsgés, gyorsasága szárnyra kél, és szinte mindenre képesnek érzi magát, korlátoktól felszabadultan.
De most hagyjuk ezt, van érdekesebb is… Vajon mi történt azóta, mi változott önkéntelenül önkéntes száműzetése óta. A sötétségbe taszították, talán nevezhetjük így, hisz ikertestvére annak az állandó bársonyos feketeségnek, ami mindig is szétterült benne. Hmm… Talán akarta, sőt, szinte biztos, hogy vágyott rá, óhatatlan velejárója természetének. Maguktól, egyedül nem valószínű, hogy sikerült volna elaltatniuk. De oly régóta szeretett volna már álmodni, látni az elmúltat, letűnt fénykorának távoli ösvényeit, hajdani társait… Már mind csak emlék, mintha tegnap történt volna, minden felidéződött kristály-tudatában.
          Hmm… A sok „de”, pedig nincs semmi, mi ellen tiltakozhatna. Eleget álmodott-emlékezett. Pont kapóra jött ez a kedves keltegetés, habár nem tudták mit tesznek, mégis a lehető legtökéletesebben csinálták…
          Vajon küldte őket valaki? Az emlékek kiolvasásához már késő, túl mohó volt, nem gondolkozott a következő lépésen, csak a szenvedélyes lét rombolás-teremtés tombolt robosztus homloka mögött.
          Egy érzés kezdett lüktetni mélyen benne: nem véletlen! Valaki várja és hívja őt. Nem bír parancsolni tagjainak, szinte húzza ez a mérhetetlen erő, még nála is erősebb. Megrázta dús sörényét, ezzel kis időre kitisztíthatta gondolatait, de fészket vert benne a szörnyű felismerés: akár irányíthatják is gyenge bábként. Tehát minél nagyobb erőre kell szert tenni, hogy bármikor visszaverhessen egy ilyen támadást.
          Egy pillanatra arra gondolt, milyen jó lenne visszafeküdni a feledés homályába, de mit nyerne? Megint csak önmaga ellentmondása… Csak telne az idő, a világ még nagyobbat változna formájában, s vezérlő eszméiben. Most sem, és később sem térnek vissza társai. Elpusztultak, átalakultak vagy elmentek, de senki sem maradt a közelben. Fényévekben mérhető a köztük lévő távolság. Még enyhén érez egy-egy gyenge rándulást a láthatatlan fonálon, ahogyan régelment társai gondolatokat küldenek felé. Ahhoz már túl messze vannak, hogy az üzenet el is érjen hozzá. Utánuk akar menni, kikérdezni őket, mi történt, és az miért.
          Igen, ez lesz az új cél, túl sokáig időzött itt, ahol sohasem látták szívesen, értelmét pedig valami ködbevesző parancs-vezérletnek tartották. Sohasem hittek gondolkozó mivoltában, és még csak esélyt sem hagytak a bizonyításra… Ha akart bizonyítani. Itt már semmi helye nincs.
          Az, az erő igen hatalmas volt, talán ismeri fajtáját, és az eltávozottakhoz vezető ösvényt.
          Kitárta elméjét, de nem talált a közelben lehetséges prédát. Egy ősi legenda útmutatásai alapján messze elkerülték a helyet, ezt megérezte a néha erre kószálók gondolataiból - bár már senki sem emlékezett miért kell elkerülni. Ennek a csupasz, kopár síkságnak, és az egyetlen omladozó építményt körülölelő kiszáradt fáknak a látványa eleve elég kiábrándító az egyszerű halandóknak. Igaz ebben is lehet látni valami szépséget, az elhagyatott anti-élet szépségeit.
          Még egy pillantást vetett koszos tükörképére, majd ez a pillanat elnyúlt, ahogy egyre több elfeledett jellegzetességet vett észre magán. A borzas sörény, az óarany színű, ívesen horgas csőr, a hosszú és máig éles karmokban végződő sötétbronz lábak, és a tollazat, mint elvadult oroszlánbunda, a sasok legnemesebb pompájában. Igen, koszos, sötétté szürkítette a sok, vagy inkább ki tudja mennyi év, amit átaludt. Figyelmet fordít majd a fürdésre, hogy már szikrázó fenségességével megadásra kényszeríthesse ellenségeit, kik rá törnek, vagy megbabonázza leendő áldozatait.
          Sok mindenre megtanította az ezer-szín élet, többek közt a kaméleonnak adózott hű, és kifogyhatatlan tiszteletével. A maga módján ő is képes volt kaméleonná válni, felvehette ellenségeinek, vagy kiszemeltjeinek jellegzetes karakterét, hogy közelükbe férkőzhessen. Nehéz volt felismerni, de koránt sem lehetetlen, ragyogása átütött a szürke emberi testeken. Csak ez a leplezés volt egyedül nehéz, hiszen még szokásaikat is le tudta másolni röpke megfigyelés után.
          Csend van, minden dolog körülötte halott maradt, vagy halottá lett, csak ő ébredt fel, a többinek marad az öröklétbe nyújtott álom.
          Pár lépéssel távolodott csak el álom-helyszínétől, de azt mintha csak jelenléte tartotta volna szilárd formában, egyfajta menedékként – porrá omlott. Csak ennyi maradt. Egyszer majd a porból, amikor ő már jó messze lesz, majd új élet bontja rügyeit a mindig kék ég felé.
          Egy-két emlékeztető szárnycsapás elég volt, hogy eszébe idézze a repülés feledhetetlen örömét, szabadságát. Igen ez is kimaradt, amíg csak álmodott róla. Azért még mindig nem hiányzik az eltelt idő, nem jelent semmit számára, sokáig él még. Nem is méri.
...

 

 

 

Navigáció
Írások száma: 58
 
Kategóriák:
Novella ( 19 )
Versek ( 14 )
 
Partnereink
Takácsandrea fotográfus
Wellness Praktikák Blog