Táncol
Csak táncol
Szellemek és életek
Ösvényein,

Nem ismer
Kegyelmet
Nem érez szánalmat
Sohasem.

Lelkeket
Emlékeket
Szív magába könyörtelen
Alapossággal,

Hogy
Utána
Eltemesse magába mélyen
Legbelül.

Kincsként
Éli meg,
Halott sejtjeinek sorát
Szaporítja csupán,

Soha nem
Lankad
Nem unja meg végtelen
Vadászatát.

Csak
Halad,
Fürkészi a világot, mint
Örök prédát,

Mozgó
Bábok
Csak az ő kiszolgálására
Teremtve.

Nem sok
Kell
Hogy felébredjen bódult
Vér-álmából,

Hogy
Felismerje
Létének egyszerű de végtelen
Igazságait.

Már
Nem
Préda a világ, hogy őt szolgálja
Örökké,

Már
Ő is
Szolgál a létnek, áldoz sötét
Asztalán.

Csak
Felébredésre
Vágyón tekint ki önmagának
Börtönéből,

Nem
Jut
Döntésre halálának szörnyű
Mibenlétéről.

Kószál
Hogy
Meglássák végre, ha csak
Árnyékként is,

Bujkál
Hogy
Ne ismerjék fel félelmetes
Gyilkosuk.

Kijut
Önmagán
Kívülre, hogy körültekinthessen
Végre,

Meglássa
Létének
Végleteit, mélységeit, halandóságának
Másságát.

Egyedül van.
Önmaga társaságában
Áldozatai
Ölelő karjában.