11 ezer évvel ezelőtt, a Yucatán félszigetre érkező első telepesek vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Az ezután következő körülbelül 7000 év alatt kifejlesztették a kukoricaközpontú gazdálkodásukat. A nomád életmód felhagyása után a kukoricatáblák köré felemelt falvakba települtek, időszámítás előtt 2500-3000 körül.
Kevés megfelelő termőföldjük volt, ezért – hogy növeljék mezőgazdasági területeiket – felégették az esőerdő bizonyos részeit, így nyerve megfelelő táptalajt a kukorica számára, és a hegyoldalakban földművelésre alkalmas területeket teraszok kiépítésével értek el. Később másféle terményeket is termesztettek, mint például tököt, babot és dohányt.
Egy termőföldet két éven át használtak, majd továbbálltak, és csak tíz év elteltével tértek vissza, hogy újra megműveljék azt. 

Zsúpfedelű, sárral tapasztott falú, általában egy helyiségből álló kunyhóban élt az egész család, melyet főként alvásra használtak.
Mindennapi tevékenységüket, mint a főzést, a szabadban végezték, a tábor közös területén.
A férfiak és nők közötti munkamegosztás általános volt. A férfiak feladatai voltak, hogy vigyázzák a kunyhókat és az ültetvényeket, a nők az ételek és ruhák készítésével, illetve a család szükségleteinek kielégítésével foglalkoztak.
I.e. 10. és 4. század között az Olmék kultúra bizonyos elemei bejutottak a maja gondolkodásmódba, és szép lassan megváltoztatták a nézeteiket. Így került be a mezőgazdaság fejlődését nagyban befolyásoló nagyobb közösség kialakításának kérdése is. A különálló kis falvakban élő népek egyre inkább kezdtek rájönni, hogy az összefogás elengedhetetlen a tetemesebb fejlődés eléréséhez.
A felföldi maják úgy döntöttek, hogy király alatt egyesülnek, míg az alföldi falvak nem ismertek el semmiféle hatalmat maguk fölött, hanem törzsi szövetségeket hoztak létre. Az i.e. 3. század és i.u. 3. század közötti időben a királyság intézménye győzedelmeskedett szerte a maja földön, ami a nagy király alatt egyesült. A következő ezer évben a királyság meghatározó lett a maja kultúra és fejlődés alakulásában.

Minden maja királyság szigorúan hierarchikus felépítésű volt – királyok, tanárok, parasztok, írnokok, harcosok, kereskedők, építészek és iparosok alkották a népet. A birodalomban a méretes városoktól elkezdve a kis falucskákon át, a tanyasi gazdálkodásig minden képviselte magát.
A királyságokba szerveződés fontos kérdéseket oldott meg - a növekvő társadalom törvénykezési kérdéseit egységesítette és mezőgazdasági szempontból a földművelés fejlődését segítette. Egységes rendszerben képesek voltak vízellátó hálózatot kiépíteni, ami hatására megnőtt a kukorica termesztés hatékonysága.

A városok növekedésével egyre több területet olvasztott magába a maja birodalom. Az ezáltal növekvő népességet nem szabályozták kellőképpen, majd a sorozatos aszályok és elvesztett termények hatására ételhiány, alultápláltság ütötte fel a fejét.

Hogy a sorozatos csapásokat, és romló körülményeket túléljék, más földekre kellett költözniük. Mivel nem voltak képesek fenntartani a királyságot, úgy döntöttek, visszatérnek az eredeti életformájukra, és i.u. 10. század körüli időktől elkezdődően újra kisebb, mezőgazdaság köré csoportosult falvakba szerveződtek, és mind a mai napig is ezt a társadalmi formát őrzik.